SEO szótár

Sok ismeretlen informatikai fogalom? Nem értek semmit sem! Mi mit jelent? Miről beszélünk? Tekintsd meg SEO szótárunkat!


A SEO-ról

SEO és SEM kivitelezését egyre többen végzik Magyarországon és a világon is.
Az utóbbi években éreztek rá kiemelt fontosságára, de már a magyar piacon is felütötték fejüket az önjelölt „SEO mesterek”, akik azt hirdetik magukról, hogy 1-3 hónap alatt bármilyen kulcsszót első helyre tudnak juttatni.
Az ilyen ígéretekkel vigyázni kell, és helyén kezelni őket, hiszen a Google és más keresők is algoritmusok alapján dolgoznak, melyeknek időbeni kifutásuk van, amit nem lehet befolyásolni.

Néhányan úgy nevezett black hat SEO azaz “fekete kalapos” keresőoptimalizálást alkalmaznak, ami rövid időre ugyan előre helyezheti az oldalt, de hosszú távon garantálja a háttérbe kerülését a keresőkben az oldalnak. Ez az adott  oldalnak az esetleges kitiltását is jelentheti.
Ez történt a pl. a BMW céggel is 2006-ban, tehát a Google bármely céget kitilt, nem tesz különbséget az oldal tulajdonosai, cégek nagyságai között.
A reális idő 6-12 hónap mely után látványos eredményt lehet elérni az adott weboldalakon, látogatószám növelés tekintetében.

Online marketing és informatikai fogalmak, megnevezések:

Abszolút hivatkozás(absolute link)

Abszolút hivatkozásnak nevezzük azt a hivatkozást, mely a hivatkozandó oldal teljes URL-jét megadja. Például:http://www.pelda.hu/kepek/galeria.html

Ad View (AV, Ad Impression)

Az Ad view egy számláló, a banner reklámok mennyiségét számolja. A komolyabb oldalak, melyek bannerhirdetéseket jelentetnek meg állandóan cserélődő (rotáló) bannerekkel dolgozik, így a hirdetőnek csak azok a letöltések (Page Impression-ök) számítanak, amelyeken az ő hirdetése is megjelent.

Adatbázis
Adatbázisokat használunk jelent értelemben egyes weboldalak tartalmának tárolására, rendszerezésére.
A MySQL adatbázisok adminisztrációjára a mellékelt parancssori eszközöket ( mysql és mysqladmin) használhatjuk. A MySQL honlapjáról grafikus felületű adminisztráló eszközök is letölthetők: MySQL Administrator és MySQL Query Browser. Széles körben elterjedt és népszerű adminisztrációs eszköz a PHP nyelven írt, nyitott forráskódú phpMyAdmin. A phpMyBackupPro (amelyet szintén PHP-ban írtak) adatbázisok (akár időzített, ismétlődő) mentésére szolgál eszközül.

ALT kódelem (ALT tag)

A keresőmotorok nem tudják felismerni egy képről, hogy mit ábrázol. Az ALT tag segítségével releváns leírást adhatunk egy képről, mely a keresőrobotok számára is érthető. Az alt tag segítségével is lehet egy adott oldal képeinek tartalmát megadni, akár kulcsszavak használatával.

Backlink (Visszamutató Link)
Egy másik weboldalra vagy szolgáltatásra történő utalás/kereszthivatkozás. Kereszthivatkozásnak abban az esetben nevezhető, ha mindkét oldal egy link segítségével visszamutat egymásra.

Banner
Az internetes oldalakon található álló vagy mozgó reklámszalag, reklámcsík. A hirdetést tartalmazó sávhivatkozást tartalmaz a hirdető weblapjára, azaz a hirdetésre kattintva továbbjuthatunk a reklámozó weboldalára. Mérete változó lehet, a helytől függ, ahova kerül. Néhány használatos méret pl: 120*240, 468*60 pixel.

Beágyazott flash microsite

A rovatcímlapok cikkajánló részében a mindenkori második cikkajánló helyén kerül elhelyezésre. Több szintű információ közlésére alkalmas megjelenési forma, „oldal az oldalban” megoldás.

Bejövő hivatkozás (Inbound link)

Adott weboldalról egy másik weboldalra mutató hivatkozás. Ilyen lehet például egy linkkatalógusba regisztrált weboldal hivatkozása, ami a mi oldalunkra mutat.

Belső hivatkozás (Internal link)
Adott weboldalról ugyanazon weboldalra mutató hivatkozás. Pl. címkefelhőben használatos belső hivatkozás, menüpont, stb..

Browser (Böngésző)

A WWW grafikus felületének megjelenítésére szolgáló, helyi platformon üzemelő szoftver. A legnépszűbb böngészők, melyekre érdemes egységes megjelenítésre készíteni az oldalunkat: Internet Explorer, Mozzilla Firefox, Chrome, Opera…

Button (Gomb)

A Bannernél kisebb reklám, leginkább 120*90, 120*60, 125*125, 88*31 pixel méretben

Click Through (CT, Átkattintás)

Egy átkattintás egy Link vagy egy Banner tényleges aktiválását fejezi ki, azt jelenti, hogy a látogató valóban elugrik a linkelt oldalra.

Click-Through Rate (CTR, Átkattintási ráta)

Azt az arányt fejezi ki, ami egy banner megjelenési gyakorisága és a rákattintások gyakorisága között van. A CTR vagy 20:1 formában van megadva (egy a 20 látogatóból kattintott a Bannerre), vagy százalékban pl. 5%.

Conversion event (Konverziós esemény)

Minden olyan esemény, amit a hirdető lényegesnek ítél az online vásárlás szempontjából (pl. a látogató betesz valamit a kosárba, vagy megrendel valamit, vagy kifizeti az árut stb.)

Conversion Rate (Konverziós Ráta)

A konverziós eseményt végrehajtó látogatók számának és az oldalra eljutott látogatók számának hányadosa. Megmutatja, hogy a látogatók mennyire hajlandóak eljutni a megrendelésig/vásárlásig.

Cookie

Egy olyan kódszám, amit egy Website számítógépe küld a felhasználó számítógépének, hogy az a későbbi azonosítás céljából tárolja.

Cost Per Click (CPC)

A CPM ár és az ezer Ad View-ra jutó kattintások számának hányadosa. Megmutatja, hogy a hirdetőnek egy Banner reklámmal elért, a Website-ra érkezett Látogató mennyibe kerül.

Cost Per Lead (CPL)

Egy Lead beszerzési költségét jelenti. (Az ezer hirdetés megjelenítési költségéből az Átkattintási és a Konverziós rátán keresztül számítható.)

Cost Per Order (CPO)

Ezzel az értékkel azt állapítjuk meg, hogy milyen költségrész esik az ügyfél oldaláról történt egyes vásárlásokra, rendelésekre.

Cost Per Thousand Impressions (CPM)

Ezer kapcsolatra jutó – költség – a klasszikus reklámok esetében is használatos érték, mely ezer kapcsolatonként jelöli egy reklám költségeit. Az online reklám esetében ez az 1000 Ad View médiaköltségét jelenti.

CSS
A CSS (angolul Cascading Style Sheets) a számítástechnikában egy stílusleíró nyelv, mely a HTML vagy XHTML típusú strukturált dokumentumok megjelenését írja le. Ezen kívül használható bármilyen XML alapú dokumentum stílusának leírására is, mint például az SVG, XUL stb.

Dinamikus felület
Olyan felépítésű oldalak, melyeken változó tartalom van. Pl. vendégkönyv, fórum, kereső, e-mail küldő modul, időpontfoglaló, stb. Ezekhez általában PHP-t alkalmazunk.

DTP
Az asztali kiadványszerkesztés (angol nyelvű szakkifejezéssel desktop publishing vagy rövidítve DTP) a nyomdai minőségű kiadványok személyi számítógéppel való előállítását, illetve az ehhez szükséges hardver- és szoftvereszközök összességét jelenti. Több nyomdai szakember (szedő, mettőr, fényképész, retusőr és montírozó) munkáját többnyire egyetlen felhasználó végzi, ezért csak a megfelelő felkészültségű szakember képes valóban nyomdai minőségű kiadványokat előállítani.
Forrás: Wikipédia – Tovább

DomainEgy tartománynév (angolosan domainnév, illetve doménnév) egy számítógép egyedi neve az interneten, mely megkülönbözteti a többitől. A tartománynevek csupán címkék melyeket a nehezen megjegyezhető IP-címek helyett használhatunk. A tartományneveket gyakran összekeverik a weblapokkal, webhelyekkel, a webcímekkel (URL) vagy az internetes szolgáltatásokkal, melyek az adott néven (pontosabban az adott névvel elérhető számítógépen) érhetőek el. A tartományneveknek nincs szoros köze a neveken elérhető szolgáltatásokhoz (mint ahogy a házszámoknak sincs például közük ahhoz, hogy a házban pékség vagy nyomda üzemel).
Forrás: Wikipédia – Tovább

Domain name (Domain név)

Az interneten a Hostok címét jelölő, alfanumerikus formájú címzés. Ez az a cím, amit legtöbbször a www. karaktersorozat után írunk a böngésző címsávjába. (pl. www.telnet.hu, ad.telnet.hu) ld. még: URL, Top Level Domain Name, Domain Name System

Domain Name System (DNS, Domain Név Rendszer)

Az alfanumerikus Domain neveket és a numerikus IP címeket tároló rendszer, amely az adatbázisa alapján egymásnak megfelelteti a Domain neveket és az IP címeket.

Duplikált tartalom (Duplicated content)

Az a tartalmi szövegrész, mely teljesen, vagy majdnem teljesen megjelenik egy másik oldalon a világhálón. Ez vonatkozik az ugyanazon domain név alatt megjelenő tartalomra is. A nagyobb keresőmotorok nem szeretnék indexelni ugyanazon tartalmat egynél több változatban. Ennek eredményeképpen a robotok mindig a keresőmotor által kanonikusnak tartott oldalt fogják indexelni. Óvakodjunk más oldalak tartalmának másolásától, keresőbarát oldalunknál törekedjünk egyedi szövegek megjelenítésére.

E-mail (elektronikus levél)
Az e-mail az angol electronic mail kifejezésből származik, ami „elektronikus posta”-ként vagy „villanyposta”-ként fordítható le, de használatban van a drótposta és villámposta kifejezés is. Az elnevezés utal az írás és továbbítás módjára, amely teljes egészében elektronikus úton megy végbe.

File Transfer Protocol (FTP)
azaz fájl-átviteli rendszer. A File Transfer Protocol, vagy rövid nevén FTP TCP/IP hálózatokon – mint amilyen az internet is – történő állományátvitelre szolgáló szabvány. Gyakran van szükség arra, hogy valamilyen állományt hálózaton keresztül töltsünk le saját gépünkre, vagy egy állományt mások számára hozzáférhetővé tegyünk. Erre alkalmas az FTP, ami lehetővé teszi a különböző operációs rendszerű gépek között is az információcserét. A világon nagy mennyiségű információforrás áll rendelkezésre, melyek letöltése ilyen módon megvalósítható.

Flash
Egy igen népszerű program a Macromedia-tól. Segítségével a webfejlesztők importálhatnak különböző grafikus eszközöket, képeket, és különböző animációkat, különleges effekteket, hanghatásokat készítsenek. A tartalom ezután fileként mentődik többnyire .SWF kiterjesztéssel.  Adobe Flash Player szükséges a videóinak lejátszásához. Adobe Flash egy szoftver amely az Adobe Systems termékcsaládba tartozik. A program profi szinten való alkalmazása az ActionScript teljes ismeretét követeli meg.

Frame (Keret)

Egy bitcsoportot jelöl soros adatátviteli vonalon. Keret, kép, szerkezet, raszter.

Google Dance (Google tánc)

Azaz az organikus Google találati lista helyezései folyamatosan változnak. Hátterében az áll, hogy éppen melyik szerverről történik a lekérdezés. Így fordulhat elő, hogy esetleg más-más eredményt kaphatunk ugyan arra a keresőszóra Budapesten és Szombathelyen egy időben, vagy Budapesten délelőtt illetve esti órákban.

Googlebot

A Googlebot a Google keresőjének információgyűjtő robotja. Gyakrabban frissített oldalakon gyakrabban jár, de ezt nem követi minden esetben indexelés.

Gyorsítótár (Cache)

Egy internetes oldalnak a keresőmotor által tárolt változata. A weblapok gyors elérése érdekében a keresőrobotok által letöltött változatokra, az úgynevezett tárolt változatokra tudunk eredményesen rákeresni.

Heading (Címsor)

A heading ismerteti az általa indított szöveg/oldalrész tartalmát. H1-H6-ig tart a sorszámozása, a H1 elem a legfontosabb.

Hit

ezzel a számmal a webszerverre történő kapcsolatok számát határozzák meg. Minden felszólítás egy új adatfájl letöltésére egy HIT-et eredményez. Minden weboldal különböző számú fájlt (háttérkép, háttérzene, az oldalon található képek, alkalmazások stb.) tartalmaz. A Website-ok megtekintésének alapegysége egy oldal letöltése (egy Page Impression), tehát a találatok száma nem ad az oldalak látogatottságára, vagy a Page Impressionök számára vonatkoztatható információt. Azaz, ha feltételezzük, hogy egy Website egyetlen oldalát egyszer egyvalaki megnézi, akkor ha az adott oldalon sok kép van, akkor sok találat keletkezik, ha nincs rajta kép, akkor csak egy találat keletkezik, pedig az oldalt csak egyszer nézték meg.

Hitelesség (Authority)

Egy adott oldal azon képességei, mely a keresőoldalakon előkelő pozíciókhoz vezeti. Például: eredeti, bőséges és minőségi tartalom, weboldal életkora, frissítési gyakorisága, linkhálózatának minősége.

Homepage (Honlap)

A Website tartalomjegyzéke és bevezető oldala, ahonnan a Website szinte bármelyik részére eljuthatunk. A honlap általában az az oldal, ami a Domain név beírásakor megjelenik.

Host

Olyan számítógép, amelyik az Internetre csatlakozik, függetlenül attól, hogy rajta keresztül hány felhasználó használja a szolgáltatást. Ez a szerver a hozzá kapcsolódó többi számítógépnek erőforrásokat biztosít.

HTML (Hypertext Markup Language)

A WWW-en megjelenő dokumentumok alapjait leíró, szöveges programozási nyelv, mely definiálja a dokumentumok közötti kapcolatot jelentő Hyperlinkek működését is. A HTML (angolul: HyperText Markupöveges jelölőnyelv) egy leíró nyelv, melyet weboldalak készítéséhez fejlesztettek ki, és mára már internetes szabvánnyá vált a W3C (World Wide Web Consortium) támogatásával. Az aktuális változata a 4.01, mely az SGML általános jelölőnyelv egy konkrét alkalmazása (azaz minden 4.01-es HTML dokumentum egyben az SGML dokumentumszabványnak is meg kell, hogy feleljen). Ezt tervek szerint lassan kiszorította volna az XHTML (ami a szintén SGML alapú XML leíró nyelven alapul), de az is lehetséges, hogy a HTML 5 veszi át a helyét.

Forrás: Wikipédia – Tovább

HTML tag

A HTML-kód alapvető eleme. Minden, az oldal megjelenítésében szerepet játszó HTML “parancs” tag-ekbe van rendezve. A HTML tag a < > jelek között található kód.

Hyperlink (Link)

A HTTP szabvány nyújtotta lehetőségeket kihasználó utalás, ami egy máshol található információra mutat, segítségével a hivatkozott információ megtekinthető.

Hypertext Transfer Protocol (HTTP)

A grafikus megjelenés alapja, egy olyan szöveges dokumentumrendszer, amelyben egyes szövegrészek máshol található szövegrészekre, képekre, hangokra stb. utalnak. A felhasználó böngésző szoftverének segítségével már nem az utalások, hanem ezek célpontjai jelenhetnek meg, azaz például egy képre való hivatkozás helyén már megjelenik maga a kép.

Indexelés, indexelt tartalom

Az indexelt tartalom egy hatalmas adathalmaz, lényegében azokat az adatokat tartalmazza, melyeket a keresőrobot visszaad, azaz a keresőben mint organikus találat fellelhetjük.

Interstitial

Egy olyan Pop-up ablak, amely korlátozott időtartamban jelenik meg. Az időtartam (néhány másodperc) lejártával az ablak automatikusan becsukódik.

Internet
Az internet a számítógép hálózatokat összekapcsoló globális rendszer, amely a szabványos internet protokoll (TCP/IP) révén felhasználók milliárdjait kapcsolja össze. Az internet az egész világot körülölelő számítógép-hálózat, hatalmas rendszer, amely számítógép-hálózatokat fog össze. Az internet a számítógépek összekötéséből jött létre, hogy az egymástól teljesen különböző hálózatok egymással átlátszó módon tudjanak elektronikus leveleket cserélni, állományokat továbbítani.

Intranet
Egy Internet mintájára kiépített belső vállalati számítógépes hálózat, mely elősegíti a számítástechnikai eszközök – adattárolók, adattovábbítók, nyomtatók, Internet-elérés stb. – közös használatát, és így az erőforrások megtakarítását.

IP Address (Internet Protocol Address, IP cím)

A World Wide Web-csomópontok számmal megadott címe, amelyet az ún. Nameserver azonosít az URL címmel. Ebből következik, hogy a szövegesen megadott Web-cím megváltozhat, de ha erről a Nameserver tudomást szerez, akkor a régi Web-címre érkező kéréseket át tudja irányítani az új címre, mivel az IP cím nem változik. (formája pl.: 256.546.247.333)

IRC (Internet Relay Chat)

Internetes világhálózat, melynek tagjai egy központi számítógépre kapcsolódva valós idejű társalgást folytathatnak egymással.

Java

Egy újonnan kifejlesztett programozási nyelv, mellyel különböző géptípusokon egyformán futtatható szoftverek írhatók. Igazából a World Wide Web terjedésével lett népszerű, mint az azt kiegészítő alkalmazások gépfüggetlen programnyelve. Az új Böngészők már “értik” a Java nyelvet, vagy annak egyszerűsített, JavaScript nevű változatát. A Java az NC-k fő (vagy kizárólagos) programozási nyelvévé válhat.

Javascript

A Java programnyelv egyszerűsített változata.

Keresőoptimalizálás SEO (Search Engine Optimalisation)

A webes keresőkről érkező célzott látogatók számának növelése. A jó eredmény eléréséhez számos eszköz rendelkezésünkre áll. Ki-ki mást tart hatékonyabbnak, mindenesetre fontos a megfelelő programozás, flash elemek kerülése, linkhálózat építése, kulcsszó-elemzés, webes szabványoknak való megfelelés. Mellesleg a keresőmarketing eszközök közül a legjobb ár-érték aránnyal bír.
A legnagyobb keresőmotorok (jellemzően a Google) saját szabályaik szerint döntik el, hogy egy kifejezés vagy szó beírása után egy weblap megjelenik-e és ha igen, akkor milyen pozícióban a keresési eredmények között (találati listán, angolul Organic Search). Ezt a pozíciót érdemes befolyásolni, hiszen a potenciális látogató ritkán néz át több mint 10-20 találatot. A kereső optimalizálás során a weblapot úgy alakítjuk át, hogy segítsük a kedvező helyezést. A másik feladat sok független weblapon elhelyezni az optimalizálni kívánt lapot és kifejezést.

Keresőoptimalizálás
SEO (Search Engine Optimalisation). Ez a keresőmarketing eszközök közül a legolcsóbb és talán a leghatékonyabb fajta. Célja, hogy a weboldalunk az első helyen szerepeljen a keresőkben a jó tudni és témába vágó kulcsszavakra.

Keresőbarát honlap

Olyan honlap, mely a keresők általi, rangsoroláshoz rendelt szabályokat lehetőségek szerint maximálisan betartja. Ennek következtében a keresőoldali organikus találatok között előkelő helyezéseket lehet elérni a honlap fontos kulcsszavaira, mellyel optimális esetben egyenesen arányosan nő a weblap látogatottsága, forgalma is.

Keresőmarketing – SEM (Search Engine Marketing)

Egy összefoglaló fogalom. Azokat a megoldásokat takarja, melyek eredményeképpen weboldalunk látogatottsága, népszerűsége nő. Értem ezalatt a keresőoldali (pl.: Google) és gyüjtőoldali (pl. lap.hu család) látogatók számának növelését is, de egy plakáton elhelyezett weboldal cím, rádióban bemondott honlap cím is ide tartozik.

Keresőrobot

Keresőrobotnak nevezzük azokat a programokat, melyek a keresőoldalak számára gyűjtik folyamatosan az információkat, rangsorolják őket meghatározott szempontok alapján, melynek eredményeképpen létrejön a találati lista.

Keresőszó, kulcsszó

Az a kifejezés (lehet szókapcsolat is) melyet az internet felhasználók keresőoldalakon begépelnek, melyről bővebb információt szeretnének megtudni. Ezekre a szavakra optimalizáljuk honlapunkat. Természetesen célszerű kiemelten foglalkozni azokkal a kulcsszavakkal, melyek népszerűbbek az interneten keresők körében.

Kis banner

A rovatok margóján található fix kihelyezésű megjelenési forma.

Kiszolgáló (Server)

Az a számítógép, mely az internetes oldalhoz tartozó fájlokat tárolja és kiszolgálja a világháló felé.

Konkurenciaelemzés

SEO berkekben konkurenciaelemzés alatt azt értjük, hogy a kitűzött kulcsszavakra mekkora a konkurencia harc a hasonló témájú oldalakon. A konkurens oldalak eléggé keresőbarátok-e, hogyan vannak leprogramozva, milyen mennyiségű és minőségű link mutat rájuk, mekkora a releváns tartalom…stb.

Kurzor szponzoráció

Az oldal megjelenése után az egér mutatója mellett található, az egérrel együtt mozgó gif kép vagy szöveg. Méret: 40 x 40 pixel, 5 kB

Külső hivatkozás (External link)

Weboldalunkról egy másik weboldalra történő hivatkozás. Keresőbarát szempontból fontos, hogy oldalunkról kifelé irányuló linkjeink céloldalai is minőségi tartalommal bírjanak.

Lead

A Látogatók által körkérdésekre, vagy nyereményjátékok alkalmával megadott elérési címek, illetve egyéb személyes adatok. Az egy személy által egy alkalommal megadott adatok összesen egy leadnek számítanak.

Link (hyperlink)

Honlapokon használt hivatkozás egy másik szövegrészre vagy állományra való hivatkozáshoz. A linkek általában eltérő színnel illetve aláhúzással jelzik. A ránk mutató linkek mennyisége és minősége nagyban befolyásolja a keresőoldalon elfoglalt pozíciónkat, keresőoptimalizáláskor fontos szerephez jut oldalunk külső, azaz ránk mutató linkhálózatának kiépítése.
Hiperhivatkozás (angolul hyperlink), más néven link, élő kapocs, kapcsolódási pont, a hiperszöveges és a hipermediális rendszerek elemeit, objektumait összekötő eszköz. Értelmezéséhez különleges, számítógépes alkalmazásra van szükség. Legtöbbször hiperhivatkozással az Internet böngészése közben találkozhatunk, ahol a hasonló témájú információk ilyen módon vannak összekötve.

Linknépszerűség (Link popularity)

A nagyobb keresőmotorok, például a Google, fontosabbnak tartja a ránk mutató weboldalak minőségét mennyiségüknél. A linknépszerűség az alapja a Google által használatos Page Rank értéknek is. Alapgondolata: egy weboldal akkor népszerű, ha minél erősebb, közkedveltebb oldalak hivatkoznak rá.

Logo A logó egy cég, szervezet vagy szolgáltatás egyedi, jól felismerhető, azonosításra szolgáló jele. A logó elsődleges célja a megkülönböztetés, az egyértelmű jelölés megkönnyítve a tájékozódást a piac szereplői között. A logó védjegyoltalom (trademark, US:, ®, vagy TM jelölés) alá helyezve védjegyként is szolgálhat, ami alapján a védjegyjogosultnak (tulajdonos) kizárólagos joga van a védjegy használatára. A védjegyet csak a jogosult használhatja, vagy használati engedélyt (licencia) adhat másnak is. Ezáltal a logo komoly értéket képviselhet. Jeleként Magyarországon a ® szimbólumot használjuk, vagy a „Törv. védve” feliratot.
Forrás: Wikipédia – Tovább

Longtail kulcsszó

Kettőnél több tagból álló kereső kifejezés. Nagyfokú változatosságuk miatt szinte lehetetlen minden lehetséges longtail kulcsszóra külön optimalizálni honlapunkat. Ezeket a találatokat a véletlen adja. Elég arra gondolni, hogy a Google-ba beírt kulcsszavak 30%-a naponta új, azaz korábban még senki nem gépelte be őket. Bőséges és releváns tartalommal előkelő helyen lehet szerepelni az ilyen “véletlenszerű” keresésekre is.

Mélylinkelés

Mélylinkelésnek nevezzük, amikor nem a honlap nyitóoldalára mutat egy másik weblapon található link, hanem egy konkrét aloldalra. Főként akkor hasznos, amikor egy weblap erősen szerteágazó témákat, szolgáltatásokat, termékeket mutat be, így a látogató rögtön releváns oldalra tud eljutni. Keresőoptimalizálásnál célszerű alkalmazni.

Meta tag, meta elem

A weboldalak tartalmának, témájának leírására szolgáló eszközök. Keresőrobotok számára jelezhetjük pl. az alábbi háttér információkat: kulcsszavak, oldal szerzője, oldal frissítési gyakorisága. Oldalunk keresőbaráttá tételében jelentős szerepe van. A meta tag-ek főbb szegmensei a title, description és a keywords. Title tag: az adott weboldal fejléc szövegkörnyezete. Meta description tag: Az adott weboldal leírása, kb. 20 szóból álló jellemzése tartalmáról, rövid mondanivalójáról.

Meta keywords tag
Kulcsszavak, melyek az adott weboldalon találhatóak.

Microsite
Kisméretű, néhány oldalból álló Website, mely nem tartalmazza az összes információt, csak azokat, amik relevánsak. Általában promóciókhoz, piackutatásokhoz használják. Elhelyezését tekintve lehet a vállalati ill. termék-Website része, vagy egy nagyobb Website speciális része.

Nameserver (Névszerver)

Minden internet-szolgáltatónál működő központi számítógép, mely tárolja az IP címeket és a létező Domain neveket, és elvégzi ezek egymásnak való megfeleltetését a DNS szabályok szerint.

Oldaltérkép

Terjedelmes weblapokon egy eligazító oldalon kattintható mutatókkal (címszavakkal, szimbólumokkal, képekkel) közlik a webhely tartalmát. Legegyszerűbb kivitelezésben ez egy kizárólag hivatkozásokból álló oldal. A gondozottabb útmutatók rajzokkal, kisképekkel segítik az eligazodást. kereső optimalizálás szempontjából  fontos a megléte.

Order (Megrendelés)

Minden olyan esemény, amikor a felhasználó megrendel egy árut, függetlenül a fizetés módjától.

Page Impression (PI, PV, Page View, Oldalletöltés)

ez a szám fejezi ki, hogy hány teljes oldalt töltöttek le. Egy teljesen letöltött oldal tehát egy Page Impression-t eredményez, függetlenül az oldalon szereplő adatfájlok számától. A Page Impression tehát egy Weboldal (általában egy képernyő-oldal, de gyakori, hogy az oldal “lefelé” görgethető) sikeres letöltődése esetén keletkezik. Az Weboldal bármilyen információt (képi, szöveges, dinamikus) tartalmazhat. A Page Impression akkor jön létre, ha a Weboldalon található minden elem teljes terjedelmében sikeresen letöltődött.

Page Imression (Page View, Oldalletöltés)

(A Magyar Internet Audit Tanács szabványa) – A felhasználó által fogadott, a szerver által egyedi dokumentumként elküldött fájl, vagy fájlok kombinációja, amely a felhasználó egyedi kérésének eredményeként került elküldésre.

PageRank

0-10-ig terjedő mérőszám a Google szemében. Oldalunk minőségét, a többi weblap tulajdonos által való elismertségét hivatott kifejezni. Egyik alap befolyásoló tényezője az oldalunkra történő hivatkozások, linkelések minősége és száma. Az interneten lévő kapcsolati hálót gráfként modellezi, majd egy logaritmikus skálán meg is jelenteti 0-10-es értékkel.

Természetesen minél több link mutat ránk (főleg olyan oldalakról melyekre szintén sok, jó minőségű link mutat) annál inkább magasabb lehet ez a szám. Keresőoptimalizációs szempontból a PageRank nem döntően meghatározó.

Platform

Jelenthet egymással nem kompatíbilis számítógépeket, illetve operációs rendszereket, de platformnak nevezhetünk minden olyan felületet, ahol a WWW grafikusan megjelenik, így például a szórakoztatóelektronikai ipar legújabb irányzataként felbukkant Web-TV-t is, amely egy Web-böngészésre is alkalmas, hagyományos televíziókészülékhez csatlakoztatható eszköz.

Plugin

A Böngésző alapszoftverét kiegészítő szoftvermodul. A modulok által kínált kényelmi funkciók nem szerves részei a Böngészőknek, ezért azokat külön kell letölteni a készítő Website-járól. Általában ingyenesek. A legelterjedtebb Plugin-ek a különböző képi, audio- és videoállományok megtekintését teszik lehetővé a Böngészőben.

Pop-up banner (Felbukkanó reklám)

Hasonló a Felbukkanó ablak-hoz, azzal a különbséggel, hogy egy Banner bukkan fel hirtelen, amikor letöltjük a Website-ot.

Pop-up window (Febukkanó ablak)

Egy Website letöltésekor automatikusan felbukkanó új navigáló ablak. Arról a Websiteról tartalmaz információkat, amelyet letöltöttünk. Ezek többnyire akciók, hirdetések.

Portal site

Olyan Website, amelyet úgy terveznek, hogy a felhasználók ezt az oldalt válasszák a böngészőjükben kezdőoldalnak. Igen sok információ, Link segíti a hálón a könnyebb eligazodást. Ezek a Website-ok igen általános tartalommal bírnak meglehetősen széles körben. A lényeg az, hogy mindenki megtalálja rajta az általa keresett információt (időjárás, divat, kikapcsolódás, hírek, stb.), vagy ha azt nem is a linkjét legalább.

PPC (pay per click)

Kattintás alapú fizetés. A hirdető fél nem a megjelenések száma után fizet, mint például egy fényreklám (banner) esetében, hanem csak a konkrét látogatók után, akik ténylegesen továbbmentek a hirdető fél honlapjára. Így működik a Google AdWords. Egy-egy marketing kampány erősítésekor célszerű igénybe venni, illetve léteznek olyan kulcsszavak, melyekre a hagyományos keresőoptimalizálási módszerekkel gyakorlatilag lehetetlen (azaz túl sok időt és energiaráfordítást igényel) például az első oldal 1-3. találatai között megjelenni. Hosszú távon azonban érdemesebb és megtérülőbb az organikus találatok között előkelő helyen szerepelni.

Push Advertising (Push Reklám)

Általában push hírszolgáltatás egyik funkciójaként igénybe vehető szolgáltatás. A hírszolgáltatás a Felhasználó által letöltött és a számítógépére telepített szoftverrel működik, lényege, hogy a Felhasználó kiválasztja az őt érdeklő témákat, melyeket ez után a szoftver folyamatosan, automatikusan frissít. (pl. Pointcast, Marimba stb.)

Real Video/ Real Audio

Olyan kliens-szerver alapú technika, amelynek segítségével rádió- vagy televízióműsor sugározható illetve vehető az Interneten keresztül.

Roll-over banner

Az egér mutatójának a banner fölé húzására oldalt kinyíló banner (java), vagy kattintásra induló Flash animáció, mely után a felhasználó az ügyfél oldalára jut.

Sandbox, Google sandbox

Nem egységes a SEO szakemberek véleménye a Google Sandbox létezését illetően. A sandbox a weblapok kora szerint finomítja az egyes kulcsszavakra a pozicíonálást, mégpedig úgy, hogy a fiatalabb honlapok hátrányban vannak a népszerűbb kulcsszavakat illetően a találati listán.

Screenmate

Az oldal letöltése után, az oldal teljes terjedelmében véletlenszerű helyen és időben megjelenő kis animáció. Méret: egyeztetés alapján.

Search Engine (Keresőmotor)

Olyan interneten található számítógép, illetve azon futó programok, melyek bizonyos időközönként automatikusan feltérképezik a World Wide Weben található több milliárd Website-ot, és kigyűjtik, majd adatbázisba rendezik az ott található kulcsszavakat. A felhasználók ebben az adatbázisban kereshetnek kulcsszavak szerint, a találatokat pedig Hypertext formában kapják meg. A legnépszerűbb keresőmotorok: AltaVista, Excite, Infoseek, Lycos, Magellan, Yahoo stb.

Search Robot (Keresőrobot)

A Keresőmotorok Web-szerverén működő program, amely bizonyos időközönként automatikusan végigjárja az Internet bizonyos részeit, ellenőrzi a már korábban megtalált Website-ok változásait, és egy kereshető listát készít az újonnan felbukkant Website-ok kulcsszavaiból.

Secure Electronic Transactions (SET)

Az interneten zajló pénzügyi tranzakciók biztonságát garantáló szabványrendszer. 1996. február 1-én a MasterCard és a Visa International bejelentette a SET szabványt, mely az Interneten keresztüli legbiztonságosabb kereskedelmet garantálja. A SET a Secure Electronic Transactions elnevezés rövidítése. A SET nyílt specifikáció melynek kidolgozásában részt vettek a szakma jelentős alakjai (GTE, IBM, Microsoft, Netscape, RSA, SAIC, Terisa, VeriSign). A specifikáció rendelkezésére áll mindazoknak, akik elektronikus szoftvert fejlesztenek. Az SSL-nél nagyobb biztonságot tesz lehetővé, mivel a kommunikáló feleket is azonosítja, az ún. Certificate-ek segítségével.

Secure Socket Layer (SSL)

Az SSL a Secure Socket Layer elfogadott titkosítási eljárás rövidítése. Jelenleg a világ elektronikus kereskedelmének 90%-ában ezt a titkosítási eljárást alkalmazzák. A vásárló által használt Böngésző (Internet Explorer vagy Netscape Navigator) a bankkártyabirtokos adatait az elküldés előtt titkosítja, így azok kódolt formában jutnak el rendeltetési helyükre, ezáltal illetéktelen személyek számára nem értelmezhetők.

SEO – Black Hat Seo

Optimalizálás etikátlan módszerekkel – Black Hat Seo, azaz feketekalapos (illegális) keresőoptimalizáló módszerek. Néhány példa: rejtett szöveg, halmozott kulcsszavak, duplikált tartalom, cloacking (mást mutat a keresőrobotnak, mint a látogatónak).

SEO – White Hat Seo

,,Szabványos” keresőoptimalizálás White Hat Seo, azaz fehérkalapos (szabályos) keresőoptimalizáló módszerek. Például: helyesen kitöltött meta elemek, megfelelő kulcsszó sűrűség, tartalomhoz kapcsolódóan kitöltött title mező.

SEM (Search Engine Marketing)

A SEM része a SEO, azaz keresőoptimalizálás. A SEO amíg egy weboldal belső beállításait, linkjeit, tartalmát kezeli, a SEM a már kész, SEO-zott oldal további fizetett reklámjait, megjelenéseit foglalja össze, mely lehet PPC hirdetés, banner hirdetés, PR cikk, Google Adwods, és más hasonló reklám lehetőség is.

Session

Egy adott Felhasználó bejárása egy Website-on. A mérték megegyezik a Látogatás mértékkel, azzal a különbséggel, hogy ha valaki megszakítja a böngészést az adott Website-on (tehát kilép az adott Weboldalról, vagy a Böngészőből), akkor a Session befejeződik. Ha később bármikor visszatér, akkor új Session kezdődik.

Sky scraper

A megszokott banner mérettől és elhelyezkedéstől eltérő, fix függőleges megjelenési forma, amely a rovatok margóján helyezkedik el. Lehet gif vagy flash megoldás is.

Splash page

Olyan Felbukkanó ablak, amely a hirdető Website-ját tartalmazó ablak becsukása után automatikusan nyílik meg. Használata erőszakos, behatoló, ritkán alkalmazzák.

Streaming media

Sugárzott, folyamatosan töltődő mozgókép vagy hang.

Sub Level Domain (SLD)

Egyes országokban az országot azonosító Legfelső Szintű Domain Nevek (TLD) alatt meghatároznak az egyes gazdasági szektorokra utaló neveket is, pl. .co=vállalati szféra, .tm=márkanevek stb. (Pl.: www.cegnev.co.hu, www.markanev.tm.hu)

Superstitial

A Unicast cég által kifejlesztett technológia, lényege, hogy érzékeli, amikor a Felhasználó számítógépén a modem éppen használaton kívül van. A reklámot tartalmazó Pop-up ablak ekkor töltődik le, majd ha a letöltés befejeződött, megjelenik. A technológia használatával nagyobb méretű animációk, video-fájlok használhatók reklámcélokra.

Szerver elhelyezés (server hosting)
Más néven server hosting vagy co-location. A szolgáltatás kiszolgáló számítógépek (szerverek), adattárolók és hálózati eszközök a szolgáltató által üzemeltetett szerverteremben való elhelyezését és azok folyamatos internet kapcsolattal, árammal és megfelelő klimatizálással való ellátását jelenti. A szerverteremben az eszközöket (salgó jellegű) polcrendszeren, illetve rack szekrényben lehet elhelyezni. Az ilyen helyiségeknek rengeteg kritériumnak kell megfelelniük. Fontos a megfelelő hőmérséklet, a folyamatos áramellátás és a biztonság, hiszen ezek a termek szigorúan titkos és bizalmas információkat őriznek- gyakran üzleti és államtitkokat
Azoknak az ügyfeleknek javasoljuk, akik nagy látogatószámú és/vagy nagy tárhely igényű weblapot kívánnak üzemeltetni.

Telnet

Távoli számítógépekre az interneten keresztüli bejelentkezést és az azokon történő,


Kapcsolat

Ha terméked, szolgáltatásod meg szeretne jelenni végre az interneten megfelelő formában,
minőségben, piaci ár alatt, akkor itt van a megfelelő alkalom!
Írd meg, mire gondoltál!
Írd meg, milyen oldalt szeretnél, mi a célod vele.
Keresd meg, milyen weboldalhoz hasonlóra vágysz, és mi annál szebbet, jobbat készítünk!